Japán rövid története: A kezdedektől az Edo-korszakig

Bejárják az emberi lélek teljes spektrumát

Japán a szívem csücske, ezt az országot csodálom a legjobban az összes közül, ahol valaha jártam. Nem hasonlít semmihez, mindig meghökkent, sokszor nem értem, de pont ezért szeretem annyira. Ellentmondásosak, végletekben gondolkodnak, pont abból nem csinálnak ügyet, amiből mindenki más (pl vallás) és ami mindenki másnak teljesen nyolc, nekik nem mindegy (hogyan eszed a sushit, hogyan iszod a teát). Bejárják az emberi lélek teljes spektrumát, vagy, úgyis mondhatom, ha kicsit előbújik belőlem az egykori pszichológia szakos hallgató, hogy a felettes én és az ösztönén között ingadoznak: borzasztóan szabálykövetőek, igyekeznek minden emberi szükségletet elnyomni, máskor meg előtör a legmélyebb ösztönén és jéghideg kegyetlenséggel (legalábbis nekünk annak tűnik) még konkrétan élő halat szolgálnak fel.

Csodálni persze messziről mindenkit könnyű, ott élni és létezni külföldiként biztosan nehezebb, vagy legalábbis más. Sokat olvasni a perfekcionizmusukról, az agyonhajszoltságról, a karosi jelenségéről, amikor valaki önként a halálba menekül a munka elől vagy a szervezete adja fel. Ez nekünk felfoghatatlan, nem tartjuk normálisnak – viszont nem véletlenül beszélünk japán csodáról. Ennek köszönhető a japán csoda, ez mind mögötte van. Ez a csoda – és nem csak az iszonyat gyorsaságú gazdasági fejlődésre gondolok, hanem erre e kettősségre is – mind a két eddigi látogatásomkor magával ragadott, és továbbra is vonz.

Éppen ezért szeretném Japán élményeket kicsit mélyebben, kontextust adva a látottaknak, feldolgozni: egy dinamikus sorozatot tervezek, amiben szeretném bemutatni Japán történelmét röviden, kitérni a japán néplélek és kultúra jellegzetességeire és megmutatni azt, milyen úticélok segítségével ismerhetjük meg az egyes korszakokat, miket nézzünk meg, mire figyeljünk, ha szeretnénk megértni Japánt. A sorozat azért dinamikus, mert messze nem láttam még mindent, sőt, mondhatni csak a felszínét kapargatom az egésznek, de, ha rajtam múlik, lesz még jópár utazás a – ezt nem hagyhatom ki – felkelő nap országába (Európai szemszögböl persze, hogy ez a felkelő nap országa, de az ő szempontjukból meg mondjuk Amerika).

A Napistennő dédunokája előtti idők

Kezdjük is az elejéről. Honnan is jöttek a japánok? A japán nép eredetére vonatkozóan ma sincsenek teljesen megbízható adatok, nagy valószínűséggel az őslakók az úgynevezett jomonok voltak, később pedig Kelet – , Észak – , sőt egészen Dél-Kelet Ázsiából érkeztek ide a kalandvágyó elődök, akiktől a mai japán nép származik. Legrégibb kimutatható kultúrája a paleolitikumból, 50 ezer évvel előttről származik. Egészen az i.e III. századig családcsoportokban életek, amikor is megkezdőtött az osztálytársadalom és a kínai, valamint koreai kapcsolat kialakulása, ahonnan később a szervezett Japán társadalom alapjaihoz szolgáló minkátat és a buddhizmust is átvették.

A buddhista művészetek aranykora – a Nara korszak

A III. században a legerősebb törzsszövetség, a Jamato csoport kezdte megszilárdítani hatalmát és i.sz 400 és 500 között a Kyoto melletti Nara területén, kínai mintára lefektette a japán állam alapjait.  A mai japán császári család a legenda szerint a Jamato-ház vezéréig, Jimmu Tennóig (tenno császárt jelent) vezeti vissza az eredetét, aki nem mellesleg a Napistennő dédunokája is volt. Legalábbis a monda szerint.

800px-tenno_jimmu_detail_01
Jimmu császár Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Emperor_Jimmu

Ezt követően több hódítóhadjáratot is vezettek a Koreai-félszigetre, aminek többek között a hozadéka az volt, hogy elsajátították a szövés, hajóépítés, fémmegmunkálás mesterségét a koreaiaktól. Érdekes, hogy ma mindenki úgy gondolja, hogy Korea másolja Japánt, pedig volt idő, mikor éppen Japán nyúlt koreai mintákhoz.

Ebben az időben gyűrűzött be a buddhizmus is Koreából, ami egy rövid ideig a császárság megerősödését követően, a 8. században, államvallás is lett. Nem meglepően ez a korszak jelentette a buddhista művészetek virágzását is, amire Nara templomai és pagodai nyújtanak gyönyörű példát, amit volt szerencsém látni a cseresznyefa virágzáskor és amire mindenképpen szeretnék kitérni. De előtte vissza a történethez – szóval mivel a buddhizmus, illetve egy bizonyos buddhista pap, olyannyira megerősödött, hogy reális fenyegetést jelentett a császárságra és kacérkodott a legfőbb politikai hatalom megszerzésével, a 8. század végén Kammu császár a fővárost Narából Jamasiro-ba helyezte át, és ott Hejankjó néven úgy várost építtetett –a későbbi Kiotót, innen ezt a korszakot Hejan kornak is nevezik. Kiotó egészen 1868-ig számított hivatalosan Japán fővárosának és a császárság székhelyének, tényleges hatalmát azonban elég hamar elvesztette, a leghatalmasabb sógunok (a legfőbb hadurak), akik ténylegesen irányították az országot, ugyanis a későbbi Tokió mellett rendezkedtek be.

Bronz Buddha Nara
A nagy bronz Buddha Narában

Szamurájok éledése – A Heian kor

A Heian kor a viszonylagos béke és ezzel együtt a művészetek felvirágzásának időszakát jelentette, ugyanakkor a parasztság egyre nyomorúságosabban élt, a folyamatos rablótámadások elől pedig befolyásos földesurak, úgynevezett daimók védelét keresték és szépen lassan kialault egy hűbéri függésre emlékeztető feudális viszonyrendszer. Mindemellett ezek a főúri családok, akik egymással is folyamatos konfliktusban álltak, fokozatosan átvették a tényleges irányítást és magánhadseregeikkel, akiknek tagjai a harcosok, szamurájok voltak, magát a császárt is sakkban tartották. Két rivális szamurájcsalád került hatalomra lassan: északon a Minamoto, nyugaton a Tarja nemzetség. 10 évig tartó véres polgárháborúban végül a Minamotó ház győzött 1185-ben. A nemzetség feje, Joritimo Kamakurában, a mai Tokió közelében alapította meg sógunátusát, innen ezt az 1333-ig trartó időszakot Kamakura korszaknak nevezik.

A busidó és Zen buddhizmus – a Kamakura kor

A Kamakura korban kevésbé tisztelték a művészeteket, sőt egyenesen a hanyatlás jelének tekintették. Ehelyett a szamurájok vadabb, szigorúbb erkölcsi felfogása, a busidó terjedt el. A Kínával ismét szorosabbra fűzött kereskedelmi kapcsolatok révén ekkor nyertek teret a Zen buddhizmus tanai is. A buddhizmus ezen irányzata értéktelennek tartotta a szent szövegeket, rítusokat,  helyette azt hirdette, hogy kizárólag az elmélkedés, önmagunkba mélyedés vezethez el a megvilágosodáshoz. Ehhez a korszakhoz köthető a Kublaj kán vezette mongol seregek legendás veresége is, akiket  a kamikaze, az „isteni szél”, vagyis egy jókora tájfun intézett el Japán partjainál.

takezaki_suenaga_ekotoba3
Japán szamurájok elfoglalnak egy Yuan hajót 1281-ben Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Kublai_Khan

Mértéktartó japánok és túlbuzgó jezsuiták – a Muramocsi kor

1338-ban az Asigaka család kaparintotta meg a hatalmat, és visszahelyezve a székhelyt Kioto mellé, Muromacsiban új sógunátust alapított. A mintegy kétszáz évet átszelő Muromacsi kort az Asigakák pazarló udvartartása, keménykezű vezetése jellemezte, aminek következtében 1467-ben, több, mint egy évszázadig tartó polgárháború robbant ki Kiotóban ahol a helyi hatalmasságok egymással és a császári hatalommal is hadakoztak.  A bajokat még egy parasztfelkelés is tetőzte, mindez viszont a feudális hatalom megrendüléséhez és a külkereskedelmi kapcsolatok fellendüléséhez vezetett. Nem csupán Kínával fonták ismét szorosabbra a keresekedelmet, hanem ebben a korszakban kötöttek ki az első európai, pontosabban portugál és spanyol hajók is a japán partoknál.  Ők hozták be az első lőfegyvereket, és, ahogy lenni szokott, a kereszténységet is buzgó jezsuita misszionáriusok formájában.

nanbancarrack
Portugál kereskedőhajó, “carrack” Nagasakiban (kép a 17. századból) Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Japan%E2%80%93Portugal_relations

Ennek a korszakak a vívmánya volt az is, hogy a katonás busidó világkép a művészetekben is utat talált, megjelent a nó színjátszás és a teaszertartás. Ekkor alakult ki a japán művészetre mindmáig jellemző mértéktartás, az egyszerű formák keresése. A korszak legjelentősebb alkotása Asikaga Josimicu sógun által építtett Kinkakuji, Aranypavilon, Kiotó egyik fő látványossága, amit a kiótói séták leíráskor szintén szeretnék bemutatni.

Aranypavilon Kiotó
Kinkakuji – Aranypavilon Kiotóban

Változások kora – az Azucsi-Momojama korszak

Az ezt követő korszak, az Azucsi-Momojama korszakot szintén a két domináns sógun székhelyéről kapta a nevét. 1573-ban Oda Nobugana megdöntötte a kiotói hadurak hatalmát és kísérletet tett a végtelennek látszó polgárháborútól szenvedő ország egyesítésére, amit halála után Tojotomi Hidejosi tábornok vitt tovább. Hidejosi, ahogy hatalomra került, azzal a lendülettel ki is utasította a misszionáriusokat az orszgából, ugyanis félő volt, hogy a kereszténység olyannyira népszerű lesz, hogy az egy Istennek nagyobb hatalmat tulajdonít a nép, mint a földesurának vagy akár magának a sógunnak.

Ebben a korszakban jelentek meg az első angol és holland kereskedők is. A gazdasági élet gyors ütemben fejlődött, és Japán a 16. század végére olyannyira magabiztossá vált, hogy megtámadta Koreát, ami azonban végül kudarccal végződött. A Tojotomi család uralmának 1600-ban Tokugava Iejaszu vetett véget, akit mai napig az egyik leghatalmasabb sógunnak tartnanak, és, aki lerakta az alapjait a mintegy 265 évig tartó, viszonylagos békét és stabilitást hozó feudális abszolutista korszaknak, az Edo-kornak. De erről majd egy következő posztban olvashattok.

Advertisements

One thought on “Japán, te csoda! – 1. rész

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s